Hírek

Beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról szóló megbeszélés

Bővebben...:

Farsangtemetésen az V.B osztály

Bővebben...:

Isten éltessen, Napsugár!

Bővebben...:

XI. heti tudománykör

Bővebben...:

Legfrissebb videó

Támogatóink

Budapesti Kórus Fesztivál - 2009

Iskolánk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusának legjobbjai elindultunk 2009. április 5-én, virágvasárnap abba a városba, amelyikben mindenkit megragad a dunai naplemente. A Péterffy Gyula kórus nemzetközi kórusversenyre nevezett be, amelynek színhelye a budapesti Művészetek Palotája volt. Jártunk itt már korábban is, tavaly ősszel, amikor a madrigálfesztiválon vettünk részt, ezért nem volt számunkra ismeretlen a ,,terep”.

A nagy előkészületek után egy szép nagy autóbusszal neki is vágtunk az útnak, amelynek igen rokonszenves vezetője később Budapest belvárosában is hajlandó volt bennünket fuvarozni.

Két szálláshelyünk volt: a fiúké közvetlenül a Parlament háta mögött a Nagy Ignác utcában, az Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében, a lányoké pedig a Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola tornatermében, ami igencsak messze volt a belvárostól, ezt pedig a lányok – enyhén szólva – nem szerették.

Megérkezésünk után szabadprogram volt, mert a megmérettetésre csak másnap került sor. A másnapot viszont próbák tették mozgalmasabbá, mert a neogótikus unitárius templomban tartottuk őket, ahol jó az akusztika.

Senki sem izgult a verseny miatt – eleinte. Nagy megtiszteltetésnek vettük, hogy a Művészetek Palotájának művészbejáróján(!) közlekedhettünk, amit már előzőleg, terempróba alkalmával is igénybe vettünk. Kategóriánk szerint negyedikként kellett színpadra lépnünk, és amíg várakoztunk az előttünk lévőket is meghallgattuk, hogy tudjuk mire is számítsunk. Sorra kerülésünk előtt izgulni kezdünk, ez érezhető volt Majó Julianna karnagyunkon, de kísérőnkön, Solymosi Zsolt vallástanár úron is.

A kulisszák mögött az előre begyakorolt felállásba rendeződtünk. Amikor bemondták, hogy mi következünk, egy kórustag kollégista véndiák az új zászlónkkal bevonult, mi pedig követtük. A színpadon megszűnt tér és idő, feszülten vártuk karnagyunk intését.

Amikor az ember énekel, akkor kicsit ki is lép önmagából. Maximális odafigyeléssel szárnyalunk a hangokon, átlényegülve egy teljesen más közegbe. Pont így volt ez akkor is. Három különböző jellegű kórusművet adtunk elő. Az izgalom viszont megpecsételte a fellépést, mert talán a végére nem volt annyira erőteljes az éneklés, mint amilyennek lennie kellett volna .

Együttes erővel sikerült mindent eltervezettet megvalósítanunk, és egyöntetűen megállapítottuk, hogy ,,a tapasztalatért mentünk”, ami végtére igaz is volt. Másnap a fiúk puccba vágták magukat és elindultak gyalog a Margit hídon keresztül a lányokhoz. A tornateremben tartottunk egy bemelegítő próbát, aztán felléptünk a vendéglátó iskolánkban, így köszönve meg vendégszeretetüket.

Mi az emeletről figyeltük a minket megelőző éneklőket-táncolókat-zenélőket, azután fölálltunk a színpadra. Valami méltóságteljes vett körül minket, olyan érzés, hogy messziről jöttünk és itt kell hagynunk valami maradandót magunkból, de ettől mi még nem leszünk szegényebbek. Mivel a kollégiumot képviseltük, ezért unitárius zsoltárt énekeltünk négy szólamra, amit az Erdély-dal és végül a Himnusz követett.

A Himnusz meghatározó jellegű volt. A teremben I–VIII. osztályosok ültek. A kicsik olyan fegyelmezetten ültek, mintha nem is első-második-egynéhányadik osztályosok lettek volna. Szó nélkül álltak fel a Himnuszra, tanító nénijük egyetlen intésére. A végén pedig megilletődötten és csillogó szemmel sokáig tapsoltak: vastapsot kaptunk. Mi pedig, hogy az egész kerek legyen, utána hármasával kapkodtuk az ajándék süteményeket az emeletes asztalkáról. Az előző nap százszor fontosabb volt, mint az akkori, de az akkor százszor jobb és meghittebb, sikeresebb volt, mint a verseny napja. Ismét nyertünk valamit, mégpedig az óhajtott tapasztalatot.

Hazautazás előtt még maradt egy kis idő szórakozásra is. Akadt olyan, aki a vidámparkban visibált, mások az állatkertben sétáltak, néhányan pedig a Szépművészeti Múzeumot látogatták meg.

Ezek után elpilledve vettük tudomásul, hogy haza kell indulnunk. Utunk végén megtapsoltuk sofőrünket, Dănuţot, aki olyan nagy szeretettel furikázott bennünket Budapesten.

Kórusunk életében voltak jeles pillanatok és ezután is lesznek, de az a hangulat, ami ezt körülveszi, pótolhatatlan. Legyen még sok ilyen! Ezért köszönetet mondunk a segítségért és támogatásért az Erdélyi Unitárius Egyháznak, a Pro János Zsigmond Szövetségnek, a Magyarországi Unitárius Püspökségnek, a budapesti Nagy Ignác utcai Unitárius Egyházközségnek és Kászoni József tiszteletes úrnak, a Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskolának, továbbá a Mikó családnak és Kovács Sándor katolikus főesperes plébános úrnak.   

 Sánta Miriam IX.H osztály

12735594 1067007763352056 812807647 n

 

Február 2017
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5