A kollégium zászlója
„Az unitárius kollégium díszlobogója” címet viselte Boros György 1901-ben megjelent: „Az Unitárius Kollégium története” című könyvében az az írás, melyben Fangh Erzsébet, a hajdani zászló-bizottság elnöke elmeséli, hogyan lett az ötletből tett.
 |
 |
Ez úgy történt, hogy az „unitárius lányok” szerettek volna valamilyen formában adakozni a kollégium új épületének megnyitásakor. A Gondviselés segítségükre volt: a Dávid Ferenc Egylet felkérte az unitárius leányokat egy díszes lobogó elkészítésére. Megalakult a zászló - bizottság Fangh Erzsébet elnökletével. Sajnos a 22 tagú bizottságból eddig csak Ferenc Zsuzsa pénztárnok, Gyöngyösi Berta jegyző és Kovács Irén titkár nevét ismerjük.
A zászló tervezését Pákei Lajos építőművész végezte, akinek nevéhez sok, ma is látható kolozsvári remekmű tervezése kötődik: New York szálló (Continental) a Szent Mihály templom kertjének kerítése, a Mátyás Király és Erzsébet királyné szobrok talapzata és számos síremlék a Házsongárdi temetőben, köztük, a cikk témájához is kapcsolható Brassai - síremlék. A XX. század elei Kolozsvár talán legszebb épülete, a mintaszerű tanintézet, maga az Unitárius Kollégium.
Pallas Athénét (a zászló kék oldalán), a tudomány és bölcsesség istenasszonyát, Veress Zoltán, sokoldalú, de főképpen dekoratív irányú festő festette meg. Érdekességként említeném, hogy a kollégium amfiteátrumszerű kazettás mennyezetű dísztermének tizenöt unitárius személyiségét ábrázoló relief portréját a festő felesége, Veress Zoltánné Kozma Erzsébet mintázta. A szintén általa mintázott Brassai mellszobrát viszont a már említett Pákei által tervezve síremlékre helyezték.... A kitérőt főképpen az akkori viszonyok megértéséért tettem, jelezve, hogy az egész kolozsvári unitárius közösség valamilyen formában részt vett az új kollégium létrehozásában és szervesen kapcsolódott minden elem a kivitelezésbe, hogy a zászló is szükségszerű volt a nagy egészben.
Térjünk vissza a zászló krónikájához! A költségek fedezésére gyűjtést szerveztek, hogy Erdély különböző részeiben elszórtan élő unitárius lányok közös adománya legyen a készülendő zászló. Cikkét a következő mondattal zárja Fangh Erzsébet: „Legyen e zászló a tudomány, a hit, a szeretet symbóluma, melyet a jövőben vetett rendíthetetlen hittel, reménnyel nyújt át az unitárius kollégium ifjúságának a magyar leányok kis serege.” A zászló ünnepélyes átadására, az Unitárius Kollégium megnyitására rendezett 1901. szeptember 21–23. közötti háromnapos ünnepségsorozat keretében került sor. A Pákei Lajos tervezte és az unitárius lányok által hímzett zászlót Dr. Gál Kelemen, a kollégium igazgatója vette át. Ferencz József unitárius püspök a falba helyezte az építkezési emlékokmányokat. Az ünnepség után az unitárius egyház díszebédet adott a New York szálloda éttermében. Erdély legszebb iskolájában 1901. szeptember 25-én megkezdődött a tanítás. Így történt ez akkor.
Most pedig megpróbálom időrendben elmesélni az új zászló történetét.
1993-ban megalakult az Unitárius Kollégium, lévén, hogy a történelmi egyházak visszakapták elbitorolt tulajdonuk egy részét. Átrendezéskor, tatarozáskor került elő a „díszlobogó” egy duplafalú szekrény rejtekéből, igen megviselt állapotban.
A folytatáshoz elmondanám, hogy 1997-ben lettem kézműiparos, egyéni vállalkozó. Több más dolog mellett kézi hímzéssel is foglalkoztam. Akkoriban a Báthory István gimnáziumnak hímeztem Báthory-címeres nyakkendőket. Az Unitárius Kollégium igazgatónője, Popa Márta ezt megtudván megkeresett, s felkért az unitárius-címeres nyakkendők készítésére. Kihímeztem a prototípust, elfogadták, s elkezdődött egy több évig tartó, kölcsönös bizalmon alapuló, gyümölcsöző együttműködés. Több száz nyakkendőt hímeztem már a kollégiumnak.
2003-ban az Unitárius Kollégium felvette a János Zsigmond Unitárius Kollégium nevet. 2004-ben Popa Márta igazgatónő megmutatta a Kollégium féltve őrzött kincsét: a régi zászlót. Szinte alig jutottam szóhoz az ámulattól a csodálatos munka láttán. Természetesen a szakember szemével vizsgálgattam az öltéstechnikákat, a felhasznált anyagokat, a szép kivitelezést. Hogy is tudtak ilyen gyönyörűen dolgozni - mondtam. 2005-ben aztán felkérést kaptam egy másolat készítésére, s a régi zászló restaurálására. Hiszen erre már szükség is volt, ugyanis mióta megkerült, a zászlót alaposan használatba vették. Jelentős eseményekkor a templomban is ki volt téve, a végzősök sem ballaghattak nélküle. A büszke zászlóvivőkön kívül még „bojttartók” is voltak....
No, ez aztán volt a forró pillanat! Az első gondolatom az volt, hogy ez meghaladja az én képességeimet. Aztán azt gondoltam: micsoda kihívás, milyen szép feladat, Istenem, ha sikerülne, de boldog lennék.... Végül, egy merész elhatározással, igent mondtam. A restaurálást nem vállaltam, de szereztem szakembert Vajda Katalin személyében, aki a kolozsvári Történelmi Múzeumban restaurátor.
Solymosi Zsolt kocsival a lakásomra szállította a zászlót, melynek mérete 238 X 117 cm, bojttal együtt. Rögtönöztem egy felfüggesztést, s elkezdődött a munka. Mértem, méricskéltem, elkészült a mértani rajz s a részletrajzok. A betűket külön újra kellett szerkesztenem. Napokig nem tudtam nyugodtan aludni, tudván, milyen érték van a lakásomban. Igyekeztem minél hamarabb visszaszállítani az eredeti zászlót, s ígéretet kaptam arra, hogy ha valami gondom akad munka közben, megnézhetem.
Ez után következett az anyagbeszerzés, ami igencsak nehéz feladatnak bizonyult. Ezelőtt száz évvel egészen másfajta anyagokat használtak, mint amilyeneket ma árusítanak. Főként a hímzőszálak, aranyfonalak, zsinórok, szalagok okoztak nehézséget. Napokig tartott, amíg feltérképeztem a kínálatot, válogattam, kísérleteztem. Az anyagbeszerzés után jött a következő gond. Kiderült, hogy a bojtokat is én kell hogy elkészítsem. A bojtok alapját esztergált faalkatrészek képezik. Az asztalos, aki nekem fatojásokat esztergál, elvállalta. Készítettem egy ún. kivitelezési rajzot, az alapján elkészült az is. Így, hogy összeálltak a részletek, következett maga a zászló kivitelezése.
A lakást átrendeztem két napra, amíg tartott a rajzolás, ugyanis a zászló méretei miatt a padlón dolgoztam, szószerint négykézláb. A körbefutó girlandok öltéstechnikája okozta a következő fejtörést. Kísérleti darabokon dolgoztam, amíg rájöttem, hogyan készült, de sikerült. A MUSIS ET VIRTUTIBUS (Múzsák és Erények, avagy kópé „diákos” szabadfordításban - „Egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcsöt.”), vastag aranyszállal hímzett felirat okozott nagy galibát. A régi zászló már a restaurátornál volt (lefejtve a kék oldalról, mely Pallas Athénét ábrázolja, s melyet már az 1960-as évek közepe táján kicseréltek), felmentem tehát megvizsgálni a zászló fonákját. Megdöbbentem a látottakon. Nem részletezem, hiszen az olvasót talán untatnám. A lényeg az, hogy azt a módszert nem tudtam alkalmazni megfelelő anyag hiányában, de komoly fejtörés, kísérletezés eredményeként sikerült megoldani. Aztán többhónapos hangya-munka következett. Kézzel hímezni szebb, értékesebb, mint a gépi hímzés, de igen lassan megy. Közelgett a határidő is. A restaurátortól megkaptam a régi zászló kék lapját, az én feladatom volt összeállítani a két oldalt, új zsinórzatot, bojtokat készíteni.
Nem voltak könnyű napok ezek, de ahogy alakult a „nagy mű” a kezem alatt, egyre bizakodóbb lettem. Mai napig nem tudom eldönteni, mi könnyebb, megtervezni valamit, vagy pontosan lemásolni? Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy az új zászló tökéletes mása legyen a réginek. Hónapokig törtem a fejem minden munkafázis előtt, milyen megoldás lenne a legmegfelelőbb. Valósággal megszállottja lettem. Családom, barátaim, ismerőseim, találkozáskor nem azt kérdezték: hogy vagy? - hanem: hogy állsz a zászlóval?
Amikor elérkezett a mágikus pillanat: letettem a tűt, felfüggesztettem a függönytartóra a kész zászlót, s hosszú ideig gyönyörködtem benne: sikerült.
A zászlószentelésre 2006. december 21-én került sor a karácsonyi ünnepek kapcsán. A Dávid Ferenc díszterem zsúfolásig megtelt. A padokon mécsesek világítottak. Látható volt mindkét zászló. Sokan mondták, nehezen lehet a kettőt egymástól megkülönböztetni.
A gyerekek csodálatos előadást tartottak, a kórusművek már csak tetézték a bensőséges hangulatot. Soha nem fogom elfelejteni, amit akkor éreztem. Zászlószentelés után szólnom kellett a közönséghez, néhány szót a zászló történetéről. A meghatottságtól alig tudtam értelmesen beszélni, biztosan nem az ilyet nevezik remek szónoklatnak, de nem is ez a fontos. Egyszerűen boldog voltam. Hogy ne tartsanak nagyképűnek, nem részletezem itt a sok elismerést.
Hazafelé azon gondolkodtam: én már rég az örök vadászmezőkön leszek, de munkáimban, alkotásaimban tovább élek....
Hogy az utódomnak könnyebb dolga legyen, készítettem egy kincses dobozt: rajzok, maradék anyagok, fonalak, zsinórok, talán hasznát veszi majd.
Végezetül, hálásan köszönöm, hogy reám bízták ezt a nehéz, de szép feladatot. Használjátok sokáig szeretetben, békességben!
Szakács Éva
